Főoldal

Rólunk

Csak akkor lehet megérteni az illuminátus rend létrejöttét és célkitűzéseit, ha figyelembe vesszük Bajorország politikai és szellemi fejlődését a felvilágosultnak számító III. Miksa bajor választófejedelem uralkodásának vége felé.^[3]
Az illuminátus rend teljesen elkötelezte magát a felvilágosodás eszméi mellett. El akarták távolítani a hatalom közeléből a jezsuitákat, meg akarták szüntetni a befolyásukat. Fel akarták szabadítani a politikát a zsarnokság és a babonák uralma alól, alapjait a katolikus hagyományoktól független, humánus kozmopolitizmusban keresték. Ahogyan Weishaupt tanítványa, Mennenhofen megfogalmazza:^[24]
„… az erkölcsöt a megélt életbe bevezetni, ott körforgásba hozni, gyakorlását megkönnyíteni, valamint egy folyamatosan működő akadémiát megalkotni, hogy így semmilyen ismeret ne menjen veszendőbe.”
A cél így a világ és a rend tagjainak jobbá és tökéletesebbé tétele (innen származott a régi név: perfektibilisták). Weishaupt 1782-ben a beszédem a felvételre váró illuminatos dirigentesekhez címmel ezt írja:
„Tehát az ami általános szabadságot kíván bevezetni, az az elterjedt általános felvilágosodás: mégis a felvilágosodás nem csupán szavak és tények ismerete, nem absztrakt, spekulatív, elméleti ismeretek elsajátítása, melyek csak a szellemet fújják fel, de a szívet jottányit sem javítják.”
Weishaupt számára az oktatás volt az elsődleges eszköz a szabadság eléréséhez, és nem csupán az ismeretek gyakran felszínes továbbadása, hanem inkább a nevelés, a szív képzése, az erkölcsösség. Ez utóbbinak kellene az egyes embert képessé tenni az önuralomra, amely feleslegessé tenné az uralom más formáit, nevezetesen az uralkodó hercegek „despotizmusát”, valamint azt a szellemi despotizmust, amit a katolikus egyház gyakorol. Tehát az „erkölcs hadserege”^[3] szerinte előfeltétel és egyben az út is, amely a szabadok és egyenlők társadalmához vezet, hercegek és egyház nélkül – ez az anarchizmushoz nagyon közelálló libertariánus utópia.
Eltérően a 19. századi militáns anarchistáktól, a felvilágosodottak azt gondolták, erőszak nélkül is elérhető a céljuk, az uralom nélküli társadalom. Ahogyan azt Weishaupt a fent idézett beszédében megvilágította, az volt a véleménye, hogy a történelem az ő oldalán áll. Visszautalt olyan gondolkodókra, mint például Joachim von Fiore, akinek a három korszakból álló történelemfilozófiáját így ismertette: „az emberiség gyermekkorában” sem tulajdon, sem hatalmi törekvések nem voltak. Ezek „az ifjúság szakaszában” jelentek meg az első államok megjelenésével, melyek azonban egyre inkább a „despotizmus” felé csúsztak el. Ez maga kelti fel a vágyat az uralom nélküli elveszett paradicsom után: „Magának a despotizmusnak kell eszközzé válnia, hogy a szabadsághoz vezető utat megvilágosítsa” – írja Weishaupt dolgozatában, amit rendje úgynevezett misztériumosztálya számára írt meg. Az emberi faj „érett korában” a despotizmust az általa gerjesztett szabadságvágy erőszak nélkül meghaladja a felvilágosításon és az ennek révén elsajátított önuralmon keresztül.^[25]
E felvilágosodást elterjeszteni és az emberiséget az „ígéret földjére” visszavezetni a „titkos bölcsességiskolák” feladata. Ezek Weishaupt szerint egy szellemi örökség ívét hozzák létre az őskereszténységtől egészen a szabadkőművességig. Habár a szabadkőműves páholyok addigra politikamentessé váltak, de álcaként szolgálhatnák az illuminátus rendet. Végül majd „a szétesés ideje” új ciklus kezdetévé lesz. Ebben a történelemszemléletben keveredik a középkori chiliazmus^{[* 4]} és az újkori utópia, a megváltott világról szóló, még nem modern prófécia és a modern prognózis, hogy hogyan is lehet ezt elérni a saját cselekvésünkkel. Weishauptnak két ellentétes üzenete van: egyrészt kvietizmust^{[* 5]} prédikált, ami a rend tagjait minden, a történelem előrehaladásában betöltött felelősségük alól feloldozza; másrészt viszont felforgató aktivitást követelt, amely a fennálló uralmi rendszert kívánta aláásni. Hogy e két aspektus közül melyik a fontosabb, azt függőben hagyta. Előbb arról szólt, hogy nem kell többet tenni, csak kivárni, mert az abszolutisztikus despotizmus ideje magától lejár belső okokból következően. Később viszont azt állítja, hogy a felvilágosodottak egyedül tevékenységük révén, sőt már puszta jelenlétükkel is közrehatnak a despotikus uralmak megszüntetésében. Az abszolutisztikus uralom megszüntetéséhez így nem forradalom útján jutnának el, hanem a személycserék révén: azaz az abszolutisztikus állam kulcspozícióiból egyre többet kell elfoglalni, fokozatosan elérni az állam feletti kontrollt. Weishaupt nem világította meg utópiájának végső stádiumait, nem tudjuk, hogy az államnak végül meg kellett volna szűnnie, vagy csupán az illuminátusok általi ellenőrzése lenne totális.